Mottó:
“Senki más nem lehet olyan jó vezérünk, mint az a hang, amely önmagunkban szól: csak oda kell figyelni.”
(Jane Austen)
***
Néhány évet felölelő folyamatról beszélünk, ami kb. 2007-ben kezdődött, 2009-ben nehézre fordult, 2013-ra pedig tragikussá lett: kiégési tünetekkel. 2014-ben már több éve akadozott a munkám – sajnos az ezt megelőző és -teremtő hangulati betegség ahogy visszakövettem, legalább 13 éves korom óta árnyékolta be az életemet, de ekkor jött el az a Vég Pont, amikor a sorozatos tudattalanul meghozott döntések szinte a fejemre dőltek. Bár már ez időpont előtt éreztem a váltás szükségességét, és tudatosan szerettem volna az áttérést egy szabadabb pályára végig csinálni, sajnos, a 2009-ben felbukkant, majd 2010-ben megismétlődő komoly tüdőbetegség és az azutáni évekig tartó enervált állapot miatt nem jött össze a sima átmenet. Így tehát hosszabb ideig hol volt jövedelmem – alkalmazottként, hol nem, de egyébként is szerettem volna függetlenedni mindentől és mindenkitől, és ahogy a betegség minden törekvésemet megakadályozta, annak során főleg a testi és lelki gyengeség amely számomra a legkétségbeejtőbb volt. Az állapotom egyszer csak még rosszabbra fordult – a meggyérült, nem kielégítő szociális kapcsolatok, anyagi gondok, kilátástalanság érzése annyira maga alá temetett, hogy felismertem a korábban már többször is jelentkező – a családunkban pedig szinte mint “családi vonást” emlegetett – depressziót, annak minden borzalmával. Kezdve az időben fel nem ébredéstől (alvásba menekülés), álmatlanság, későn kelésig – ha egyáltalán megtettem; az étvágytalanság melletti hízás, önmagam elhagyása, az állandó sírás, mindenféle járulékos betegségek. Düh és szégyenérzés szegélyezték mindennapjaimat – de ez csak a jéghegy csúcsa, csak hogy érzékeltessem. Több erőszakos cselekmény/esemény folyományaként bekövetkező halál közeli élmény okozta poszttraumás stresz-szindrómával, sokk okozta önmagam életétől “el/kifordulással”, magam életétől függőséggel, megfelelési kényszerekkel való elfordulással is megküzdöttem a kiégést követő feldolgozási időszakban: egész – addig hitt – életemre, s tán felmenőim életére, vagy “korábbi életeimre” is kiterjesztve – azért idézőjel, mert sohasem kutattam ezt, csak van ez a közkeletű “spiri” kifejezés, de erről nem nincs bizonyítékom, csak adok neki esélyt. Visszatérve a depresszióra, kiégésre: mivel arra is van példa családunkban, hogy a gyógyszeres kezelés vajmi kevéssé viszi előre a dolgokat, ezért a párom támogatásával megfogadtam: egy életem-egy halálom, én bizony most megengedem, jöjjön aminek jönnie kell – gyógyszer nélkül fogjuk átvészelni ezt az időszakot – tartson bármeddig is. Részemről már jöhetett bármi, még a halállal is szembenéztem, hiszen se gyógyszerrel, sem így nem élet az élet – gondoltam -, így tehát álltam elébe annak, ami következik.
Közben azért már volt némi gyakorlatom ebben, hiszen életemben ez – az eddigi legkomolyabb – hullám már nem az első, hanem a negyedik volt a sorban. Elkezdtem tudatosan kimozdulni otthonról bármilyen nehezemre is esett, barátokhoz, családhoz akik más városban laknak. Kerestem a vidámító dolgokat – nagy kedvencem például a standup comedy – s mint utólag kiderült, aki vidám dolgokkal veszi körbe magát, nincs felszínen döntéshelyzetben a félelem, az jobb döntéseket hoz, eléri intuícióját is.
Gyermekkori álmom volt, hogy újrakezdjek jógázni – ugyanis gyermekkoromban egy testnevelés órán a tanárom inkább kiröhögött a gyakorlatok alatt a hajlékonyságom miatt, és én butus inkább szégyelltem magam ezért, s elfojtottam ennek szeretetét, aminek csak tudatosítása és a szégyen feloldása több évet tett ki -, mozgásban hozzávettem még gyakori sétát – ekkor kezdtek el versek jönni séta közben, illetve kezdtem újra fotózni is -, valamint chikungoztam a hormonok és az energiáramlás egyensúlyáért.
Egyfajta mantra-meditációt is hozzávettem önmagam minél teljesebb felszabadításához – szándékosan nem írok gyógyítást, mert tudtam, hogy nem beteg vagyok, hanem a berögzült ártó gondolatok, viselkedési minták (hitrendszerek) és a megfelelési kényszer rabja. Egy ilyen mantra-meditáció alkalmával kb. 20 percig mondogattam a javasolt szanszkrit szavakat (ez a jóga tudományában bevett ágazat) – amikor pedig azt abbahagyva valami mennyei csend keletkezett bennem. Egyszer csak nem ismételte magát a “kisördög” a fejemben, hogy mi nem jó, és ki és miért – legfőképp én miért nem vagyok úgy jó ahogy vagyok, miért “érdemlek” csak bánatot, bántást – nos, ez sem volt akkor, abban a pillanatban. Totális, fülsiketítő csend, tisztaság és éberség! Még a könnyeim is eleredtek, és tudtam, ha valamit szeretnék igazán az életben akkor az ez! Ezt az állapotot – örökké – amely semmi, mégis benne van a minden. Ami szótlan, mégis beszél hozzád – mindenen keresztül! Ez után azonnal abbahagytam a könyörtelenül rendszeres gyakorlást, mert már nem volt rá szükség, mivel a csend – gyakorlással, ami inkább önemlékeztetés – rövid időn belül állandóvá vált bennem (a csend szóval az elme csendjére utalok, ahol nem jelenik meg kételkedés, ítélet és vélemény).
Ha pontosan szeretnék fogalmazni, a csendet paradox módon egy hang “jelenti”, váltja ki, egyfajta frekvencia – hang a semmiből, “a semmi hangja” -, amit azóta hallok, s “meditáció” gyanánt manapság egyszerűen behunyom a szemem (vagy nem), és ráhangolódom erre a hangra egy ideig, és bekövetkezik egyfajta mentális kipihentség, amiből aztán újra eredeztetni tudom a napi cselekedeteimet. Mert mi is a meditáció? Nem kell “direkt” meditálni, ha felismerjük a teljes létezőként magunkat, s aztán minden pillanatban megéljük magunkat ekként… Igen, de addig?…
***
Időközben kerestem a magyarázatot, mi lehet ez a hang, amely magától vitte végbe, amire – gondolom – erős gyógyszerek súlyos betegeknél sem képesek. Egy online tematikus csoportban bukkantam egyszer egy hozzászólásra, ahol a történetemet leírtam, s egy jógagyakorló a Nada Yoga – magyarul Nadi Jóga – felbukkanását látta esetemben. Utánanéztem – ha gondoljátok, ti is utána nézhettek, a Google sok találatot ad ki ezzel kapcsolatosan – , és igen, egyetértettem, ez egyfajta tiszta belső hang, ami akkor jelentkezik – de pontosabb úgy fogalmaznom, hogy mindig ott van, csak a figyelem akkor tér vissza hozzá -, amikor az illető energiacsatornái meg vannak tisztulva és akadálytalanul áramlik benne az energia. Többféle hangot különböztet meg a jógatudomány, ebbe most nem mennék bele, aki szeretne, biztos tud olvasni róla (pl. Késmárki László egész könyvet szentelt a témának).
Persze ezt a belső hangot ne egy beszédnek képzeljétek. A fülben egy hangfrekvencia, intuícióban, megérzésben és megértésben jönnek inkább a mondanivalók, érzéscsomagokban (ihlet). És azt se képzeljétek, hogy azóta 100%-os biztonsággal vezetem az életemet tévedhetetlenül, bizony, vannak olyan napok, amikor igencsak mellé vagyok hangolva, nem vagyok tökéletes azóta sem, de ma már tudom, a “betegség” éppen a kegyelem volt, hogy el és befogadjam a közhiedelem szerinti “nemtökéletes” állapotot, s az elfogadás megfigyelése pedig elhozta a bizonyosságot, hogy az egész-ség a “nemtökéletessel” együtt teljes 🙂
***** Ennek megfelelően vannak kiemelkedően kreatív és vannak meglepően fáradt és passzív időszakaim, amelyeket együttesen megfigyelve és elfogadva, egyiket sem kizárva élhető meg teljességként – mint ahogy a hangtálakhoz is a szivárvány minden színe hozzá tartozik, a teljességből sem zárható ki egyik állapot sem, vagy nem érdemes csak az egyikre korlátozódni és koncentrálni. ****
Szóval ezután erre a hangra pihengettem, relaxáltam, kontempláltam, meditáltam – és szépen bukkantak is fel a gyógyulás jelei, leginkább abban, hogy jöttek fel a hitrendszerek, emlékek, beidegződések, amiknek a feldolgozása a mai napig tart – s gyanítom, ez maga az élet gyakorlata, tehát megkockáztatom, hogy sose leszek “kész” emberként. Paradox módon feldolgozásukhoz mégsem kell módszer, mert a teljesség tudatosításával és azonnali érzékelésével minden szertefoszlik, és felismerem, hogy depressziómmal semmi sem történt, csak újra azonosultam azzal, aminek korábban hittem magam “én”, s a tanult minták, környezeti elvárások – s tán egy adag születés előtti “hozott anyag” – elfedték azt, aki valójában vagyok mindig is 🙂 Ez egy “tanuló út” – mely “kifelé” úttalan, és “befelé” vezet, de ezek ott nem neveződnek meg, mert nincs elválasztottság, elkülönítése e kettőnek- sőt, bármily furcsa, különállóként megszületés sincs, csak minden Annak (Isten, Létező, stb.) pillanatnyi megjelenési formája. Tehát az “út” vagy a “tanulás” inkább az addig felszedett “hátizsák” tartalmának ürítése, az azokból való “ki-tanulás” – de senki nem tudja megmondani, hogyan, vagy, hogy “csak úgy és máshogy ne”, mert nincs “tuti” – egyéni, úttalan, eszköztelen és módszertelen, kb. így és ilyen létrafokokkal (melyhez a “létra” akár a hangtál is lehet, ha épp az szimpatikus):
nehéz a hátizsák (azonosult ego állapot) – valaki vigye helyettem (áttétel, elkerülés) – valaki segítsen vinnem (már érzékelem, hogy lenne kiút de a képtelenség illúziója még jelen van) – jó akkor viszem én (megkezdődik az önmunka – felébredés, felelősségvállalás) – kiürítem a hátizsákot”(minták, “hozott anyag”, stb. feldolgozása) – kimosom a hátizsákot (elengedés, megtisztulás) – könnyebb a hátizsák (felszabadulás) – jé, eltűnt a hátizsák (megszabadulàs) – soha nem is volt hátizsák, se ez a folyamat (felismerése önmagamnak teljes, kozmikus létezőként) 😉
***
E feldolgozási folyamat alatt sejlett fel az is, hogy gyermekkoromban önfeled játszásaim során bizony hallottam már ezt a frekvenciát a fülemben, s azt akkor teljesen természetesnek vettem – mint utólag visszaemlékeztem; és környezetem téves hiteiről akkor még megfelelően le tudtam választani magam – sőt, nem is értettem, miért csinálják azt magukkal, amit. Szerettem volna elmondani nekik ezt, de gyermekként nem voltak rá kifejezéseim (sőt felnőttként sem, teljesen új nyelvezetet kellett elsajátítani – amely most is alakul -, s melynek alapjait Baktay Ervin rakta le anno számunkra újra, mert magyarként elfeledtük ősi, egyesítő kifejezéseinket, s a buddhista és más keleti tanok segítségül hívásával és azokból való fordítással magyarított számunkra). Emiatt sokszor szomorkodtam – s (mivel nem magamra figyeltem) a hang egy idő után eltűnt. E hang elvesztése után a környezetembe és egyáltalán mindenféle védekező mechanizmusokba való beazonosulás következett. Már 13 évesen depresszióban voltam, hogy sok évtized múlva ebből feléledve eztán tudatosítsam mindeme parabolikus folyamat megfigyelésével az önmagamhoz visszatérést, amely nem az én fejlődésem, hanem a tudaté bennem – és törekedjek megtartani magam ebben, amely a legkönnyebb, de az elme számára a legnehezebb, mert eszközként csupán a megfigyelés és önvizsgálat folytán fellépő JELENLÉT tudatosítása juttat maradéktalanul kielégítő eredményre, a megtapasztalások általi felismerésekre és a felesleg elengedésére, a leegyszerűsödésre és megtisztulásra az addigi egoburok általi elfátyolozottságból, a látás beszennyezettségéből.
***
Egyszer – ugyancsak valahol közösségi oldalon olvastam egy ismerősöm hozzászólását (ezt már most, 2017-ben), hogy Hangfürdőre készül…Hűha, gondoltam, mi lehet ez -…minden érdekel ugyanis hangban, széles az ízlésem is – pl: ma már az ózdi buszon elromlott légkondi hangjára is tudok meditálni 😀 /muszáj megtanulni, csak a jelenlét segít, különben megőrülsz az úton/ – , …nosza, gondoltam, utánanézek, mi lehet ez a “hangfürdő”. Hát beírtam a YouTube-ra és mit hallok: a hangot a fülemből…Ezután gondolhatjátok, nem sok idő kellett, hogy beszerezzek egy saját szettet az itthoni hangolódáshoz. Igaz, ez csak egy kis kezdő készlet, de arra pontosan megfelel, ami nekem kell – ha érzem, hogy nem vagyok harmóniában, már fogok is hozzá kiegyensúlyozni magamat, a rezgésemet, mert igen, az emberi létezésnek is megvan a maga frekvenciája, és ezek a tálak ebben segítenek.
Nem kell itt semmi misztikumra, meg spiriségre (biznisz értelemben) gondolni, ez egy ősi “buddhista” módszer – azért az idézőjel, mert a buddhisták nem nevezik magukat így (ők Buddha tanainak követői, Buddha pedig a buddhié, ami a legfelsőbb értelem, és igen, valóban nincs semmi másnak igazán értelme, mint nyitott szívvel felismerni magad érzelmileg és szellemileg szabad létezőként ;), de ők nem mondják magukra, hogy buddhisták és a buddhizmus meg főleg nem vallás!!! – hanem szellemi út).
A zengőtálaim Nepálban készültek, tény, hiszen ott készítik még a mai napig is autentikus kézi, vagy félig kézi munkával a kultúrához és ehhez az eszközhöz hű darabokat – és azért vettem onnan, mert nekem fontos volt, hogy egy ilyen műhely kapja majd a pénzemet a munkájáért (persze már itthon szereztem be egy budapesti üzletből, de ők Nepálból hozatták).
Már előre leszögezem: semmilyen módon nem vagyok buddhista – sem. Tisztelem a buddhizmus követőit, de a világ kitárulásával ennek az eszköznek a nyugati életmódba való integrálása – egyfajta szintézis kelet és nyugat között, mint személyiség is érdekel -, hiszen kelet csak a szellemet-lelket hangsúlyozza, nyugat csak az egót és az anyagiakat, és valahol a kettő találkozását, – egyfajta hidat képezve – felhasználását a tudatos élethez – tartom ésszerűnek. Nincs kelet és nyugat, buddhisták és “nembuddhisták”. Föld bolygó van, emberiség van.
***
Nos, hát ennyi lenne a történet, de a lényeget majdnem kifelejtettem: nem, hogy teljes életet élj, hogy megéld önnön teljességed nem “kell” meditálni, nem “kell” jógázni, és a többi dolgot sem “kell” tenni, amit én tettem – épp ellenkezőleg. Ha mindezek, vagy más képességek nem a mai biznisz-jelleg miatt jelennek meg benned, hanem azért, mert ösztönösen felbukkannak és igényled, vagy “csak” szereted – csak csináld. Amit addig tettem magammal, ahogyan mások véleményét, előítéleteit, engem alakító szándékait magamra vettem ahelyett, hogy ami örömet okoz, amit szeretek, merjem tenni – bármennyire is “különbözzek” ezzel, hiszen ma már tudom, mindenki egyéni kifejeződés -, azt az önrombolást és megfelelési kényszert nem kellett volna, és csak élni szabadon, csak az öröméért annak, aki én vagyok, s csak hagyni örömmel azt, amit bennem az élet ki akar fejezni gyermekkorom óta – legyen az bármennyire más a megszokottól. De a “nem kellett volna” sem igaz, hiszen ahogy korábban említettem, ez volt a tudat egyedi útja magában “énként” – illetve ha ez nem lett “VOLNA”, akkor mint “én” (Annak egyedi kifejeződése és önmagára ébredésének útja) sem vagyok…így tehát minden, amit meg akarok állapítani, megnevezni és megfogalmazni, már nem teljes és igaz a másik oldal nélkül. A magyarázatkeresés tehát felesleges: ez okoz egy szünetet az elmezajban, amit ha észreveszel és megfigyelsz, ráébredsz, hogy valójában az vagy. Csend. Ezt a csendet tudja két hang közötti megfigyelés is megadni a hangtálakkal – hosszas önvizsgálat nélkül, mert van, akinek például az ilyesmi “nem kenyere”, és valljuk be, ha mániákus “önboncolgatásba” torkollik – ami manapság sem ritka – akkor semmi értelme, mert nem a valódi megbizonyosodást és megadást fogja eredményezni, hanem újabb “elmebajt” – csak már a spiritualitásnak hitt spirituális egó képében és leple alatt.
***
Szóval Te is csak csináld amit szeretsz – örömmel, és ha azzal nem ártasz senkinek, egyáltalán ne érdekeljen, ki mit mond. Higgy magadban és ne kételkedj.
***
Ámbár ha én tévhiteimmel már összehoztam ezeket a terheket, megkaptam hozzá az abból való tudatos kilépés eszközeit is. Én így raktam le magamról, s most már a történet nem is olyan lényeges, csak az, hogy szeretem ezt mint magamat, és semmi más célom nincs vele, mint ezzel élni, illetve bemutatni, hogy az alkotást hogyan alapozza meg ez a ráhangolódás – bár ez is melléfogalmazásnak tűnik, hiszen úgy is mondhattam volna “alapozom meg ezzel” de nem, nem én alapozom meg – Orvos Andrea; ez a hang, ez a rezgés azt magától viszi véghez – Bennem. A hang eleve létezik, a létező hangként is létezik – vagyis inkább általa is tükröződik; a test felhangolható “oda”, ahol a már meglévő teremtések és alkotások felismerésre kerülnek, és általam, mint fizikai kivitelező által leszülethetnek az anyagba – átlelkesítésre, szolgálatára a teljességnek.
És ezért nem kellett gyógyítani sem magam – a gyógyulást Az viszi véghez… Az Maga a Csend Hangja … Ez van a pillanat mögött is, ez maga az Alkotó, a Kreátor, a Teremtő. Ez maga Pont a pillanat… 🙂
A fenti történet az önismerethez ott kapcsolódik, hogy csak meg kellett figyelnem, bennem mi szeretne kifejeződni, s a környezet elvárásait figyelmen kívül hagyva engednem kellett végre, hogy az legyek: aki, azt fejezzem ki, ami jönni szeretne általam, bárhogyan, és ebben nekem a hangtálazás – és a többi, amiket felsoroltam – segít nem a gyógyító módján – bár biztosan ott is – , hanem azért, mert egyszerűen csak szeretem hallani, szeretem azt gyakran cselekedni.
Akinek felkeltette érdeklődését, és szeretné megtapasztalni elmecsendesítő, csendmélyítő, mindenféle magyarázat és különösebben tanulandó módszer nélkül is csend felé fordító hatását, YouTube csatornámon és FB Eseményben elkezdtem megosztani a közel egy éves megfigyelés és megtapasztalás után a hangokat videokban, mert kétség nem fér számomra hozzá, hogy – még így is, mindenféle magyarázat, ideológia és tan nélkül is – elvégzi a munkát, elhozva ezzel az egész-séget, teljességet, beteljesítve a szolgálatot, hogy az egyén felismerje Teremtő Forrását.
***
Ennek a posztnak még lesz folytatása: mi a hangtál, mire használjuk, mikor és meddig, mi a lényege Isten Igazából; mi a spiritualitás és a meditáció – ál-spiri maszlag és materialista gúny nélkül – Valójában.
***
***
Ha tetszett a cikk, nézz szét a blogon, ahol további hasonló és más alkotásaimmal és tartalmaimmal is találkozhatsz.
Ha az itt megjelenő tartalmak hozzáférését szeretnéd valamivel honorálni/viszonozni, kérlek nézz be ide. Köszönöm.
Segítheted munkámat még azzal, hogy itt a blogon, vagy Facebook oldalaimon - @pontapillanat ; @egszer.meska.hu - megnyilvánulsz: tetszikelsz, hozzászólsz, megosztasz; hiszen ezek ma már a támogatás formáihoz tartoznak, ráadásul ezzel még több emberhez jutnak el ezek a mondanivalók, így egyszerre támogatsz engem és másokat.
Köszönöm, hogy így, ilyen formában is gondolsz rám, másokra és magadra :)
***
Ha szeretnél biztosan értesülni a további írásaimról - mert a Facebook algoritmus változásai miatt a fb poszt hozzád való odaérése jó ideje egyáltalán nem biztos - , akkor iratkozz fel blogkövetésre, melyet az oldal jobb felső régiójához felfelé görgetve tudsz elérni. Köszönöm.
*** Megjegyzés: A "BLOGKÖVETÉS" nem hírlevél és nem én szerkesztem, hanem a Cafeblog küldi meg számodra e-mailben a blogra az adott, aktuális héten felkerült posztokat automata rendszerén keresztül. Én sem az e-mail címedet, sem más személyes adatodat nem tudom meg a feliratkozással - így a feliratkozással biztonságban érezheted magad és adataidat :)
***
Színnel és lélekkel: Andi
∞
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: